Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Choupette cicának nem kell feladnia az eddigi életét.
Karl Lagerfeld házi kedvence, Choupette válhat a földkerekség leggazdagabb macskájává – írja az AFP francia hírügynökség, felidézve, hogy a kedden, 85 évesen elhunyt divattervező korábban azt mondta: gondoskodott arról, hogy macskája folytathassa azt a fényűző életmódot, amelyhez hozzászokott. Choupette-nek egy testőre és két komornája is van.
„Choupette egy gazdag lány" – mondta egyszer a divattervező a francia televíziónak, az AFP szerint ezzel utalva arra, hogy beleírta végrendeletébe a fehér, bolyhos burmai macskát. „Ő (Choupette) a saját szerencséjének kovácsa" – tette hozzá Lagerfeld, feltehetőleg arra a körülbelül hárommillió euróra célozva, amelyet macskája keresett azzal, hogy szerepelt egy német autógyár és egy japán kozmetikai márka reklámjában.
„Ha bármi történik velem, a személy, aki majd gondoskodik róla (Choupette-ről), nem fog nyomorogni" - mondta korábban Lagerfeld. Choupette – akit a divatvilágban „Császárnak" becézett divattervező Greta Garbo híres színésznőhöz hasonlított – egyfajta kultuszfigurának számít a divatvilágban, a közösségi médiában található oldalait több mint 170 ezren követik.
A macskáról ezenkívül könyv is jelent meg Choupette, la vie enchantée d'un chat fashion (Choupette: egy divatmacska varázslatos élete) címmel, benne olyan fényképekkel, amelyeken Linda Evangelista szupermodellel vagy Laetitia Casta modellből lett színésznővel együtt látható. Velük ellentétben azonban Choupette-nek soha nem kell figyelnie arra, hogy mit eszik.
A könyv tartalmazza Choupette kedvenc ételeinek receptjeit, egyes fogásokat a legjobb párizsi éttermek álmodtak meg. Ilyen fogásnak számít például egy királyrákból, füstölt lazacból és kaviárból álló étel. Choupette ráadásul olyan ínyenc, aki a hétköznapi macskákkal szemben az asztalnál étkezik.
„Olyan ő, mint egy emberi lény, csak egy extra tulajdonsággal, ami a hallgatás. Ő áll az én világom középpontjában" – mondta róla egyszer Lagerfeld. Choupette 2011-ben került Lagerfeldhez, amikor egy fiatal barátja és múzsája, Baptiste Giabiconi férfimodell két hétre rábízta az állatot az excentrikus művész egy háztartási alkalmazottjára, a nyaralásból visszatérve azonban nem ment érte.
(MTI)